A 2008. évi Gundel Művészeti Díj átadása
A Gundel család művészetekhez való kötődése közismert. Ezt a szép hagyományt folytatja Láng György, a Gundel étterem tulajdonosa, aki nyolc évvel ezelőtt megalapította a „Gundel Művészeti Díjat”. Az első díjátadásra 2001. májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak.
2005-ben a Gundel és a Budapesti Operabál Kft. újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is.
A Gundel étterem teraszán, egy kellemes teadélután keretén belül ünnepelték a jelölteket a Gundel Művészeti Díjátadó rendezői, a Gundel, a Budapesti Operabál Kft. és a sajtó képviselői. Az ünnepség emelkedett hangulatát még a néha eleredő, majd zuhogó eső sem tudta elrontani!
A jelölt művészek megilletődve vették át okleveleiket, és a bensőséges őszinte szavakat örömmel fogadták a Kuratórium tagjaitól. Az új Opera kategória jelöltjei közül ketten: Rálik Szilvia és Fekete Attila duettjükkel bizonyították (az időjárással is dacolva), hogy az átütő tehetség és a csodálatos hang, a könnyed elegancia, a legnagyobbak privilégiuma.
Láng György úr, a művészeti díj alapítója, és fennmaradásának biztosítója is egyben. Felszólalásában elmondta - a jelölteket méltató szavai mellett - reméli, egyre nagyobb rangja lesz a jövőben a díjnak, amelyet eleinte 10, majd 14 és jelenleg már 15 kategóriában osztanak ki. A kuratórium titkos szavazása által adományozott díjakat, május 19-én vehetik át a Díjátadó Gála keretén belül az elnyert díj tulajdonosai.
Reméljük, erről a kuriózum számba menő eseményről és a díjazottakról, egyre többen beszélgetnek majd, esetleg egy kávé, vagy tea mellett - mondjuk a Gundel teraszán, a megfelelő milliőben!