Goldschmied József az Égtájak Egyesület alapítójának célja: kapcsolatépítés a határon túli magyarokkal a magyar színházi csoportok bemutatása, a magyar kulturális értékek ápolása. Szinte hihetetlen hogy ebben az évben, a nehéz gazdasági helyzet ellenére is meg tudták valósítani a szervezők ezt a fesztivált, sőt az érdeklődés egyre nagyobb. 1996-ban még 4 ország 200 résztvevővel vett részt a fesztiválon, most 29 országból 730 fiatal érkezett a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozójára 14-től 25 éves korig.  A nagyszabású fesztiválnak most is a Koós Károly kollégium adott otthont.

Vajda Ferencné – Erzsi néni, aki 14 éve vesz részt a fesztivál szervezésében, boldog mosollyal állt a búcsú pillanatában a dobogón, egyénisége szeretetet sugárzott. Elmondta, hogy milyen öröm, látni, hogy  a világ távoli pontján élő magyar származású fiatalok itt kötnek barátságot amely sokszor egy életre szól.


Erdélyen, Felvidéken,  Kárpátalján, és a Vajdaságon kívül Argentína, Ausztrália, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Brazília, Bulgária, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Izrael, Kanada, Lengyelország, Litvánia, Macedónia, Montenegro, Németország, Svájc, Svédország, Uruguay, és az  USA is magyar színekben képviseltette magát ezen a 10 napon.

A program igazán tartalmas volt: Budapesten kívül  a fesztivált vendégül látta Széphalom, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Kassa, Gombaszög is. A  Felvidéken barangolva Krasznahorka várát, az ochtinai barlangot, a gombaszögi cseppkőbarlangot, a domicai barlangot csodálhatták meg a résztvevők. Óriási sikerrel mutatkoztak be a tánccsoportok  Budapesten a Szent István téren. Imagine-Create-Innovate azaz: Álmodj-Alkoss-Újíts  program keretein belül előadások és ügyességi játékok, vetélkedők váltották egymást, és természetesen nem maradhatott el a városnézés, a látogatás a Parlamentbe, a Fővárosi Nagycirkusz és a dunai sétahajózás sem.  A Hunyadi hajó még el sem indult, a beszállás közben a hajóra érkezők már kéz-a-kézben táncoltak, a víz messzire vitte a szép népdalok hangjait. Megható volt ez az együttlét, mintha soha nem lett volna se gazdasági válság, se háború, se távolság – és mintha soha nem is lehetne a jövőben sem.


Igazán érdekes a családok sorsa, akiknek tagjai ide érkeznek. Az amerikai magyar gyökerek az 1920-as évek kivándorlásáig nyúlnak vissza, majd a II. világháború és 1956 menekültjei azok, akinek gyermekei, unokái, dédunokái megismerkedhettek most Magyarországgal, a Felvidékkel, Budapesttel, bemutathatták  hagyományőrző csoportjaikat, és egymást is megismerhették. 10 nap valóban szükséges is a bemutatkozáshoz, ismerkedéshez és ahhoz, hogy valódi barátságok kötődjenek. 

Farnad kis község a Felvidéken, 1500 lakosának 80 %-a  magyar, 2 általános iskolája van, 1 szlovák, 1 magyar, mindkettőben 75-75 diák tanul. A magyar néptánc csoportban 35 általános és középiskolás diák vesz részt.  Egyik kislány Flóra  édesapja kongói, édesanyja magyar, ők  Nagymegyerben laknak.  Erdélyből érkezett Edina, ő  Balánbányán lakik, ahol  három tánccsoport működik kicsiktől a nagyokig: Botorkák, Prücskök, Ördögbordák.  

Henrietta Csíkszentdomokosról érkezett, náluk két tánccsoport van az általános iskolában: az alsó tagozatos   Zsengicék és a felső tagozatos Elevenek.

A lányok elmondása szerint a Nexus Alapítvány Sándor Csaba vezetésével biztosítja a diákoknak a modern tánc, néptánc, torna, ének, és hangszer tanulás lehetőségét. 






A Vajdaságból 80 fő és 10 kísérő érkezett: Bácsfeketehegy, Péterréve, Nagykikinda, Ada, Zenta, Szabadka területéről: mesemondók, verséneklők, versmondók - középiskolások és fiatal felnőttek. Köztük egy 12 éves kislány, Izabella Óbecséről, aki nagyon tehetségesen zongorázott a színpadon.
 







Kárpátaljáról,  Beregszászról a  Ludovika népi táncegyüttes mutatkozott be.

Ki hitte volna, hogy Uruguay-ban is ápolják a magyar hagyományokat! Az Uruguay-i Magyar Otthon elnöke, Jankovics Károly a  Tündérkert tánccsoportot hozta el Budapestre.







Argentínából egy ikerpárt ismerhettem meg:  Richard és András Lajtavárit, akik a magyar  nagyszülők révén viselik büszkén a magyar nevet és a rendezvényeken a népviseletet.







Jeszenszky Zsuzsa is Argentinából  Buenos Airesből érkezett. 
Pedro Marques San Paoloban lakik, Braziliában, 9 évesen magyar tánccsoportba járt és a mamájától tanult népdalokat, de  16 éves koráig nem beszélt magyarul.  1996-ban a Dunamenti Folklór Fesztiválon vett részt, akkor kezdett el magyarul tanulni.

Óriás-bográcsban főzték a fesztivál búcsúestjén a gulyást amit én is megkóstoltam és ezúton is gratulálok a szakácsoknak – mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.


















A fesztivál résztvevői pólójukra a barátoktól aláírásokat gyűjtöttek, a legtöbb pólón már alig akadt egy kis üres hely.

„Kertész leszek, fát nevelek..."
- hangzott fel amikor a különböző országok magyar népviseletbe öltözött képviselői elindultak a parkba elültetni ebben az évben is a fát, ami mindig mindenhol az élet folytatásának szimbóluma.





Van valami közös a fa és az ember között. Bármilyen furcsa, az embernek is vannak gyökerei, és azokat is ápolni kell annál inkább, mert nem a földből, hanem a lélekből ered.  Először nem értettem amikor 25-30 évvel ezelőtt Svájcban megkérdezték tőlem, hogy „te is gyökér vagy?” Aztán elmagyarázták, hogy gyökér az, aki  Magyarországról érkezik a külföldön élő rokonhoz, és azt is elmondták, milyen fontos ez a kapcsolat, hogy kevésbé érezzék a hontalanság, a magány keserűségét. A második-harmadik generációnak a kulturális gyökerek, a kétnyelvűség óriási előnyt adhat, kitágulhat számukra a világ, amely  gyönyörű, és sokszínű, de az ember akkor érzi otthon magát a világ bármely pontján, ha tudja hogy honnan jött és hova tart. Ezért megbocsáthatatlan bűn az, ha embereket arra akarnak kényszeríteni, hogy elfelejtsék anyanyelvüket, megváltoztassák nevüket, megtagadják hitüket, szép hagyományaikat.  Ha a fa gyökerei elszáradnak, elrothadnak, elpusztul a fa. Ápolni kell a gyökereket, ezért a lányok gondosan meg is locsolták a kis fát, amit a legények elültettek.
Azt hiszem,  akik 14 év folyamán ennek a fesztiválnak alkotói, munkatársai és  résztvevői voltak, nem kell félniük, nem veszíthetik el egyéniségüket, megtalálják helyüket a világban, mert van közösség, ahova tartoznak, ahonnan jó elindulni és jó visszatérni is.
A búcsúest fénypontja, a tűzijáték emelte a hangulatot és aztán tánc (már discora hangolva - kivilágos kivirradtig.