A tárlat eredetileg október 22-én zárt volna, de nagy érdeklődésre
tekintettel a múzeum egészen február 19-ig várja a látogatókat. A június
elején nyílt, a múzeumban őrzött négy múmiát, valamint az azokon nemrég
elvégzett tudományos vizsgálatok eredményeit bemutató tárlatot eddig
csaknem 70 ezren látták.
A tárlat és a kiállításon látható 3 dimenziós film segít megismerni az
egykor élt egyiptomiak hitvilágát, a mumifikálás technikáját, a korszak
halotti művészetét, de az arcrekonstrukciónak köszönhetően a látogatók
azt is megtudhatják: hogyan nézett ki a több ezer évvel ezelőtt elhunyt
emberek egyike. A 3 dimenziós film ezen belül átfogó képet ad arról,
hogyan és milyen módszerekkel vizsgálták a négy múmiát és milyen
eredményeket értek el a kutatások során. | |
A múzeum gyűjteményében őrzött négy múmiáról eddig keveset tudtak a szakemberek. Korukat, történetüket, mumifikálások módját, haláluk okát eddig jórészt homály fedte, a nemrég lezárult vizsgálatoknak (Budapest Múmia Projekt) köszönhetően azonban sok kérdésre fény derült. A kiállítás a négy múmiát az egyiptomi kultúra négy hozzájuk köthető aspektusában mutatja be: demográfia az ókori Egyiptomban: betegségek és halál; az egyiptomi mumifikálás technikája: a testek konzerválása; felkészülés a túlvilágra: az egyiptomi múmiák külső díszei, valamint ideál és portré: a személyiség ábrázolása az ókori egyiptomi művészetben. A kiállítás ezen részében a látogatók az arcrekonstrukciónak köszönhetően megismerhetik egy több mint kétezer évvel ezelőtt élt egyiptomi ember, Hortesznaht valódi arcvonásait is. A négy tematikus egységen belül a kiállításon megjelennek a múmiák kutatásában alkalmazott vizsgálati módszerek és azok elsődleges eredményei, egy elkülönített térben pedig a módszerek eredményei háromdimenziós formában, egy virtuális térben elevenednek meg a látogatók számára.
A kiállításhoz, magyar múzeumokban elsőként iPad alkalmazás is készült, amelyet az Appserts fejlesztett.