Weöres Sándor és Bartók Béla
Weöres-Bartók találkozó a Vallai kertben
Weöres Sándor verseit, gondolatait Bartók Béla zenéjével ötvözni bravúros vállalkozás volt, és a megvalósítás tökéletesnek bizonyult.
„Rongyszőnyeg a teljesség felé” címmel Jancsó Sarolta és Baráz Ádám előadóestjét láthattuk-hallhattuk december 5-én az RS 9 Színház Vallai termében (Budapest VII. Rumbach Sebestyén u. 10.)
Jancsó Sarolta művésznő a költő filozófikus verseiből válogatott, melyek korunk emberi problémáira is reflektálnak. A játékosság, a humor sem hiányzott a palettáról, melyet a kis Fiziker Zsófi hiteles alakítása is gazdagított. Jancsó Sarolta őszinte, magával ragadó előadásmódja, sokszínű egyénisége megérdemelt sikert aratott.
Baráz Ádám a versek hangulatát kiemelő zongora darabokat választott, és briliáns technikával kápráztatta el a nézőket.
Az
RS 9 Színház szeptemberben nyitotta meg Vallai kert elnevezéssel az új játszó helyet, ami előadásnak, koncerteknek, kiállításoknak ad otthont. Ez volt az első igazi előadás, és a terem is jól vizsgázott: 70 néző befogadására alkalmas, jó akusztikával, világítástechnikával rendelkezik, a színház munkatársainak köszönhetően baráti, közvetlen hangulat fogadja a művészeket és a nézőket egyaránt.
- December 7-től január 7-ig lesz látható a „Mozgasd magad” bábinstalláció, interaktív bábkiállítás felnőtteknek.
- December 12-én este „Érik a fény” címmel pódiumest kerül bemutatásra versekkel, jazz zenével.
- A legkisebbeket vasárnaponként 10 órakor a Mesekert várja.
Januárban pedig érdemes ellátogatni a Bálint Házba, hogy az érdeklődők
részesei legyenek Weöres Sándor és Bartók Béla találkozásának a
„Rongyszőnyeg a teljesség felé” következő előadásán. (!január 15-én este!)
A.E.
Fotók: Csáki Rita