Dialógus Konferencia
- 2014-11-11 -


FELHÍVÁS

Tapasztalva azokat a kortárs folyamatokat, amelyek a technikai fejlődés, a gazdasági és kulturális változások útján támasztanak új igényeket a bölcsészettudományok felé, másfelől azok tárgyterületeire, kutatási módszereire hatnak, az ELTE-BTK irodalom- és kultúratudományi mesterképzés hallgatói az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete támogatásával nyílt, intézményközi konferenciát hirdetnek, melynek fő célkitűzése, hogy ezekre a változásokra reflektáljon, valamint, hogy a bölcsészettudományok definícióit, interdiszciplináris kapcsolatait, illetve a társadalomban, a gazdasági életben betöltött szerepeit érintő kérdésekben különböző nézőpontok minél színesebb diskurzusát tegye lehetővé.

Várjuk olyan kutatók, egyetemi hallgatók, művészek jelentkezését bármely tudományterületről, illetve művészeti ágból, akik a konferencia keretein belül hozzá szeretnének járulni a fenti kérdések megvitatásához.

A jelentkezéshez kérjük, hogy 2014. december 1-ig küldje el előadása 1500 leütés hosszúságú tervezetét a dialogus2015@btk.elte.hu email címre, valamint külön txt. fájlban csatolja nevét, elérhetőségeit, tudományos fokozatát, valamint a jogviszonyt adó intézmény nevét. Az előadás témáját illetően nem élünk megkötésekkel, azonban a szövegek tematikai egyeztetése, és a diskurzus elősegítése érdekében biztosítjuk az online műhelymunka lehetőségét.

A szervező bizottság a konferencián elhangzó előadások szövegeit tanulmánykötetben is  közzéteszi.

A konferencia ideje és helyszíne:

2015. március 13-14.
ELTE-BTK, Budapest, Múzeum krt. 4/A, fsz. 47.
Honlap: www.dialogus2015.wordpress.com

A D i a l ó g u s  K o n f e r e n c i a  2 0 1 5  s z e k c i ó i :

2015. március 13.
1. Szekció: A bölcsészettudományok definíciói

A szekció főbb céljai a bölcsészettudományok lehetséges (bölcsészettudományi és más szempontú) meghatározásainak, valamint folyamatosan változó, bővülő kutatási területeinek felvázolása, illetve a bölcsészettudományok társadalomban, kultúrában, és a tudományok körében betöltött jelenlegi szerepének feltérképezésé a bölcsészettudományok által gondozott és termelt tudás érvényességére irányuló kritikák érintésével.

2. Szekció: A bölcsészettudományok interdiszciplinaritása
Az ülés fő célkitűzése néhány kooperatív kutatást igénylő terület felvázolásával diskurzus alapozása arról, hogy milyen formában és mennyiben alkalmazhatóak a bölcsészettudományi kutatások és eredmények az elméleti illetve alkalmazott természettudományok valamint a humán tudományok bővebb körében.

2015. március 14.

3. Szekció: A bölcsészettudományi ismeretek alkalmazhatósága a munkaerőpiacon

A szekció célja humánerőforrás és közgazdász szakemberek bevonásával felvázolni a bölcsészettudományi ismeretek jelenleg betöltött szerepét a munkaerő képzésben, illetve néhány, jellegzetesen nem bölcsészettudományokhoz kapcsolódó foglalkozások példáján keresztül szeretnénk megvilágítani, hogy a bölcsészettudományi képzések keretében elsajátítható primer és járulékos tudás miként hasznosítható a kereskedelem, a menedzsment, a humán erőforrásmenedzsment, vagy a közigazgatás világában.

4. Szekció: A bölcsészettudományok tárgyterületeinek és kutatási eredményeinek szerepe az egyéni és közösségi életben

Az ülés során elsősorban a bölcsészettudományok, mint a művészeteket, kultúrát, szellemi életet kutató és gondozó tudományok, valamint a bölcsészettudományok, mint megértő tudományok, a társadalomban, közösségi életben, eltérő kultúrák közötti kapcsolatokban betöltött szerepét szeretnénk felvázolni. Az ülés másik fő célkitűzése alkatóművészek, általános és- középiskolai tanárok, pszichológus-terapeuta szakemberek bevonásával reflektálni a művészetek emberi lélekre gyakorolt hatásaira.